Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

Hétfőn az MTK csapata látogat a Tungsram Csarnokba!

Mint már jeleztük olvasóinknak, szombaton a Budaörs volt röplabda csapatunk ellenfele, és arattunk egy sima, 3:0-s sikert, így sikerült győzelemmel kezdenünk a bajnokságot. A következő fordulóban az az MTK látogat a Tungsram Csarnokba, aki „nagy” meglepetésre 3:0-ra legyőzte a Vasas csapatát. A hétfői összecsapás eredetileg most szombatra, október 29-re volt kiírva, de a televízió ezt a mérkőzést választotta a hétfői közvetítésnek, így azok, akik nem tudnak a helyszínen szurkolni, október 31-én, 18 órai kezdettel az M4 Sporton is élőben tudják majd nyomon követni az események alakulását.

Ezúttal is két játékosunkat, Dégi Barbarát és Háfra Dominikát kérdeztük meg az elmúlt, és az előttünk álló összecsapásról.

Dégi Barbara:Reméltem, hogy magabiztos győzelmet aratunk a Budaörs ellen. A második szettet leszámítva irányítottuk a találkozót jó szervákkal, stabil blokkal és védekezéssel. Jó hangulatú mérkőzés volt. A csapat összeért, vidáman, mégis fegyelmezetten játszottunk. Az MTK ellen egy igazi rangadó várható, szoros mérkőzésre számítok, kiegyenlítettek az erőviszonyok. A mérkőzés fejben fog eldőlni - ki tud koncentráltabb és higgadtabb maradni. A Vasas legyőzése meg is lepett meg nem is. Mindkét csapatot láttuk a felkészülés során. Mindkettejüknek más-más erősségei és gyengeségei vannak. A kérdésben forgó mérkőzésen az MTK jobban ki tudta használni az erősségét, ami szerintem a csapatmunkában és a szívben rejlik.

Háfra Dominika:A végeredmény tekintetében pontosan erre számítottam. A második szettben jött egy nagyobb hullámvölgy, amiből a csapatnak sikerült időben kikerülnie a jó csapatmunkával és teljes fokú koncentrációval. Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön a szezon, és ennél jobb kezdést nem is kívánhattunk volna. Az MTK ellen biztos vagyok benne, hogy a csapat száz százalékot nyújt majd, és egy jó meccset fog játszani. Mindkét csapat nagyot fog küzdeni a győzelemért, ebben biztos vagyok. Nekünk óriási segítség, hogy a szurkolók végig biztatni fognak minket és segítenek megteremteni a kellő hangulatot már a melegítéstől kezdve. Az MTK Vasas elleni mérkőzésében nem is a piros-kékek legyőzése lepett meg leginkább, hanem hogy három szettes volt a találkozó.

Képek

Övvizsga 2019.február 11-én című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41